Ismét egy tönkrement nyakpálca miatt kellett új fogólapot készítenem egy Fenderhez. Amikor nem hozzáértően nyúl valaki hozzá egy hangszerhez, akkor sajnos történnek ilyen dolgok. Ekkor jön az igazi munka, ami nagy kihívás.
Itt főleg az volt az igazi nehézség, hogy le kellett gyalulni a fogólapot úgy, hogy a poziciójelzők a nyak és a fogólap találkozásánál visszakerüljenek pontosan a régi helyükre. Az elvetemedett nyakat síkba kellett csiszolni, majd az új nyakpálcának új mélyedést kellett marni, mivel nem fért bele az új a régi helyére. Ezután készítettem hozzá egy wenge fogólapot, és felragasztottam a nyakra. Aztán kapott új gyöngyház pozíciójelzőket, bebundoztam, és egy nyerget is megérdemelt már a felújított nyak.
A végeredmény, azt hiszem, magáért beszél. A gazdája már nem igazán bízott benne, hogy valaha is használható lesz a hangszere, nyakcsere nélkül. De amikor a kezébe vehette a javítás után, ő maga lepődött meg a legjobban azon, hogy nem kell búcsút intenie teljesen a régi nyaknak, csak egy kis „transzplantációra” volt szükség ahhoz, hogy ismét a régi szerepét tölthesse be. Én pedig büszkén bezsebeltem a tulajdonos gratulációját :)
(C) 2015 www.gpdguitars.hu